2013. május 12., vasárnap

Közönségszavazat 2. hely :)

Létráról figyelte a hidegtől és néha viharos széltől meg sem riadó Teddy maci

az 1x1 pályázat eredményhirdetésére gyülekező fiatalokat a Lánchíd pesti hídfőjénél. A szervezők igazi pikniket és piknik hangulatot varázsoltak a Duna-partra.






A programban meghirdetett fél 7 helyett kicsivel hamarabb kezdődött az eredményhirdetés, így csak Hannától, az egyik szervezőtől tudtam meg, hogy a közönségszavazatok alapján az első pályamű, azaz a Szép napot a 2. helyen végzett az elsőséget ötletességével és kivitelezésével teljes joggal megnyerő Deák téri Könyvmegálló mögött.




Élmény volt, hogy mennyi kreatív, ötletes és jószándékú fiatal van, akik tesznek is azért, hogy a környezetük élhetőbb és szebb legyen. Csak gratulálni tudok a három fiatal hölgynek az ötlethez, és javaslom, nekik - amit élőben is megtettem :)) -, hogy érdemes lenne követni a pályaművek sorsát a jövőben is, illetve jópofa hagyományt teremteni az elhanyagolt közterek örökbefogadásával az alkotni vágyó embereknek, csoportoknak, civil kezdeményezéseknek.

A finom kuglóf és répatorta megeszegetése közben megtudtam, hogy el voltak varázsolva attól a nagy aktivitástól, ami a Szép napot-ot a közönségszavazat 2. helyéig segítette. 63 megosztást kapott a kép és 137 szavazatot. :) <3

1x1 Szép napot 2. hely

 Ezért itt is köszönöm azoknak, akik  szerették, szeretik az ötletemet, és ezt egy-egy kedveléssel ki is fejezték. Nagy hajrában feljöttünk az első helyre az utolsó napokban, majd a Spirit Workshop Egyesület projektje beelőzött minket 60 megosztással és 174 szavazattal. Lehet, hogy egy egyesületi forma nagyobb támogatást jelenthet egy lelkes, de egyelőre egyedül küzdő telepi lakosnál? :))

Érdemes lenne egy egyesületet létrehozni...? ;)








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése