2014. március 29., szombat

Pfújtelep?! - Egy akció utóélete

Tűrhetetlenül sok a járdán hagyott kutyapiszok a lakótelepen. Mondom én ezt két kutya gazdájaként, aki sok más gazdával együtt összeszedem a kutyáink után a kutyagumit, ha véletlenül a lakótelep utcáink végzik el a dolgukat. De séta közben gyakran szlalomoznunk kell az alattomosan támadó kakaadagok között. Régóta tervben volt egy kutyagumi elleni akció, de a pohár akkor telt be, amikor a 2013-as évet úgy fejeztem be, hogy az év utolsó kutyasétáltatásának a végén egy óriási adagba beleléptem.
A gondolatot tett követte, és Rózner Klári - aki nem mellesleg az ötlet adója - családja  segítségével elkészítettük a figyelemfelhívó zászlócskákat.



A korán jött tavasznak köszönhetően aztán március 8-án ( milyen jó kis nőnapi program volt... :D ) szépen végigjártuk a lakótelep "legforgalmasabb" helyeit, és felzászlóztuk az ott talált ürülékeket. Reménykedtem benne, hogy a közel 100 db zászló mennyisége túlzott lesz az utcákon lévő mennyiséghez képest, de sajnos csalódnom kellett. A legtöbb ürülék a Kiskócsag utcában található játszótér mellett volt. Ez elképesztő, hogy a telepi kutyások a világos murvát kutyaWC-nek használja. Arra nem gondolva, hogy a megszáradt ürülék elporladva, a szelek szárnyán pontosan a játszótéren játszó gyerekeket fertőzheti meg. Nincs gyerekük, vagy már elfelejtették azt az időszakot, amikor egy kisgyerek mindent a szájába vesz??? Felháborító!



Az akció nagy visszhangra talált, sok kutyás jelezte, hogy ők bizony felszedik kedvencük után az elhagyott ürüléket. Kutyások és nem kutyások egyetértettek abban, hogy egy felelős állattartó életéhez a piszok eltakarítása is hozzátartozik.

Mintha egy cseppnyi javulás mutatkozna. ;) (Azért ezt többen cáfolják, és túlzott optimizmusom mellékhatásának tulajdonítják...) Hogy egy kicsit segítsünk azoknak, akik elfelejtenek magukkal vinni a sétáltatáshoz üres zacskót, a recycling jegyében

készített "zacskó-automatát" helyeztünk el a Sósmocsár utcában, a La Pandora ABC bejáratánál. Ez a prototípus, de a sorozatgyártásra felkészültünk. ;)

Szívesen várjuk azon üzletek, szolgáltatók és lépcsőházak jelentkezését, akik elhelyeznének a bejáratuk közelében ilyen zacskó-automatát. Segítve ezzel a tiszta környezet kialakítását, megtartását  a kutyások-nem kutyások békés egymás mellett élés jegyében.





Köszönet a műanyag tégelyek rendelkezésünkre bocsátásáért Szeles Gábornak, a zacskós dobozka elkészítésért pedig Pintér Krisztinának!


2014. március 2., vasárnap

Újtelep-Bamako - Családi élménybeszámoló sivatagi homokkal

Az indulásról már Csaba testvérétől, Ilditől hallottam, de személyesen csak akkor tudtam a Bamako rallyt megjárt családdal találkozni, amikor már hazaérkeztek, és lassan visszarázódtak az itthoni hétköznapokba. Szombaton este együtt néztük meg a Fókusz összeállítását a Budapest-Bamako rallyról, aztán ők a saját Bamakójukról meséltek nekem.





2014. január 24, és  február 9. között  16 nap alatt teljesítette a Krokoteam a 9. Budapest-Bamako rally távját.  A csapat tagja Csiffári Csaba, felesége Ági és a gyerekeik Tamás és Zita.


Csaba már gyerekkorában is sokat utazott a családjával, szerettek együtt utazgatni.  Nagy vágy avolt eljutni Dakar rallyra, ám 2012-ben az unokabátyjával közösen részt vett a Budapest-Bamako rallyn, ami olyan fantasztikus élmény volt, hogy hazaérve eldöntötte, legközelebb a családjával együtt teszik meg Bamakoig az utat. A régi autót eladva vásárolták meg a Mistubishi Pajero terepjárót, aminek Zita szerint krokodil-zöld színe volt, és ráadásul a rendszáma miatt is, ami KAY, azaz kajmán volt. Így lettek ők Krokoteam, így rallyzták végig az egész 2013-as esztendőt. Összesítésben pontozással, 2 első és 2 második helyezéssel az Uniqua Magyar Kalandrally Bajnokság  Auto Light kategóriában.



Az utazás csapatmunka volt: Csaba vezetett, Tamás volt a navigátor. A munkáját GPS és egy jól felszerelt laptop segítette, a lányok hátul ültek, ők voltak a pontkereső team a megállásokkor és kijelölt pontokon.
Csaba a másik 3 csapatról mesélt, akikkel általában egymást segítve járták végig az utat.  A homokviharról, amiben az előző futamon nem volt része, de erre felkészülni sem lehet. A vöröses, liszt szerű homok a szélviharban nehezíti a vezetést, és kívülről hangos kopogással veri az autót. Mesélt a világítás nélkül megtett közel 300 Km-ről, amit egy hosszú szakasz után még éjszaka úgy tettek meg világítás nélkül, hogy a Krokoteam előtt és mögött mentek a baráti csapatok, megvilágítva nekik az utat. Másnap aztán egy kezdetleges műhelyben a helyiek Csaba nem kis izgalmára apró darabokra szedték, majd meg is javították a generátort, és folytathatták az útjukat, és küldetésüket.



Küldetésüket is, amiről Ági azt mesélte, hogy barátok és szponzorok segítségével különféle ajándékokat vittek magukkal a hosszú útra. Egy nagy doboz még a terepjáró tetejére is jutott, és az autó összes kis helye teljesen be volt építve, de a kiosztott ajándékoknak nagyon örültek a helyiek.  Az „agyig pakolt pajerosok” focilabdákkal, zseblámpákkal, gyerekjátékokkal és ruhákkal segítették a szenegáli  embereket. Ott a házon kívül semmijük nincs az embereknek, de nagyon tudnak minden apróságnak örülni, amit kapnak.  





Zita, aki a BAMAKO RALLY LEGFIATALABB RÉSZTVEVŐJE VOLT, mosolyogva mesélt azokról az óvodásokról, akik az ajándékokért cserébe énekeltek nekik köszönetképpen.



Tamás a BKF tanulója, videó felvételeket és fényképeket készített az egész úton.  Élmény volt számára, hogy az afrikai fiatalok legalább 4 nyelven beszélnek. Angolul és franciául az iskolában tanulnak a gyerekek, ezen kívül még legalább 2 törzsi nyelvet is megtanulnak. Boldogok, és elégedettek a szegénység ellenére is.
Felejthetetlen élmény volt a család számára a 16 nap, és nehéz szívvel váltak meg az egész úton jól teljesítő terepjárótól is. 

A befutó után egy helyi ügyvéd vette meg az autót. A család befejezte a rallyzást, nem is készülnek újabb Bamako túrára sem, de a családfő terve már Ázsia és Mongólia felé irányítja a kalandra kész család figyelmét.





A 2013-as év rally bajnokságáról és a Budapest-Bamako rallyról bővebben a Krokoteam weboldalán  weboldalon olvashattok.